AM: Magasabb jövedékiadó-visszatérítés jár a gázolaj után

A gabonaágazat helyzetének javítását célzó ötpontos intézkedéscsomag egyik eleme.

AM: Töretlen a fejlődés az agráriumban

A legmodernebb technológiák alkalmazásával pedig a legnagyobb kihívásokra is megtalálják a választ.

Távozik posztjáról a Pénztárszövetség elnöke

Nagy Csaba lemondása a közgyűlés napján lép hatályba.

Energiaügyi Minisztérium: hétmilliárd forint többlettámogatást kapnak a távhőszolgáltatók

A jelentős mennyiségű vizet használó távhőszolgáltatók kiszámítható gazdálkodása és zavartalan működése érdekében.

NGM helyettes államtitkár: minőségi fejlesztések alapozhatják meg a versenyképességet

Szintén jelentős része van az eredményekben a magas foglalkoztatási rátának, ezért ennek fenntartásán múlik is a tartós növekedés.

Orbán Viktor: már 2009-ben megállapodtunk a magyar-kínai kapcsolatok erősítéséről

Most pedig, 15 évvel később 18 megállapodást írhattak alá, és új terveket, új célokat is meghatároztak.

MNB: az üzemanyagok és az élelmiszerek gyorsították az inflációt áprilisban

Az éves maginfláció 0,3 százalékponttal csökkent, ezen belül az iparcikkek támogatták a dezinflációt.

Romániai céget vásárol fel Andrej Babis, volt cseh miniszterelnök vállalata

A 2007-ben alapított, kolozsvári székhelyű East Grain SRL fő tevékenysége a gabonával és az olajos magvakkal folytatott kereskedelem.

PM: tovább erősödnek a magyar-kínai digitális kereskedelmi kapcsolatok

A mostani megállapodás is a magyar gazdaság versenyképességének folyamatos és dinamikus növekedését szolgálja.

Turisztikai ügynökség: 2024 rekordév lehet az első negyedéves számok alapján

A NTAK adatai alapján a vendégéjszakák mellett a vendégek száma is jelentősen nőtt.

Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket

A fejlesztések nemcsak az ország, de az egész Európai Unió hasznára válnak.

Áprilisban közel egy éve a leggyorsabb ütemben bővült az euróövezet gazdasági teljesítménye

Áprilisban emelkedtek kissé a márciusi nyolchavi mélypontról a beszerzési költségek és mérsékelt emelkedés következett be az értékesítési árakban is.

Nagy István: zöldideológiai nyomás alatt van az európai agrárium

Az ukrán mezőgazdasági termékek behozatala az egész európai gazdálkodás jövőjét veszélyezteti.

NAK-MAGOSZ: megszülettek az európai gazdatüntetések első eredményei

Az Európai Unióban most elfogadott könnyítések egy része már a 2024-es kérelmezési időszakban életbe léphet.

KSH: 1,5 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet

Az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 4,0, az importoldalon 3,0 százalékkal csökkent.

Nagy Márton: Magyarországnak szüksége van a kínai kapcsolatokra

Nagy Márton szerint az együttműködésben kiemelt helyet foglal el az infrastrukturális fejlesztések közös finanszírozása.

A 3,2 millió forintot is elérheti az új építésű lakások átlagos négyzetméterára a Balatonnál

Az ingatlan vízparttól, illetve fővárostól való távolsága a két legmeghatározóbb tényező az árák alakulásában.

Idén 2,7 százalékos gazdasági növekedést vár az MBH Bank

A hosszú távú kilátások változatlanok, csupán eltolódtak hat hónappal, így a hazai gazdaság növekedési pályája továbbra is pozitív.

PM: Magyarország tovább növeli beruházásait Üzbegisztánban

Az Üzbegisztánba irányuló magyar export 12 százalékkal erősödött a tavalyi évben, meghaladta a 90 millió dollárt, a gyógyszerészeti termékek mellett a Magyarországon gyártott járművekre is erős a kereslet.

PM: az OECD szerint is erősödő ütemben növekedhet a magyar gazdaság

Magyarország jelenleg jelentős külföldi működőtőke-befektetéseket vonz a feldolgozóiparba.

AM: új eszközök és szankciók segítik a termelőket a felvásárlókkal szemben

A szabályozás új lehetőségek megteremtésével javítja a termelők felvásárlókkal szembeni kiszolgáltatott helyzetét és jogi eszközökkel biztosít erősebb védelmet számukra.

KSH: a vendégéjszakák száma 25, a vendégeké 30 százalékkal nőtt 2023 márciusához képest

A turisztikai szálláshelyeken (kereskedelmi, magán- és egyéb szálláshelyeken) 1,1 millió vendég közel 2,8 millió vendégéjszakát töltött el.

Többmilliárdos megállapodást kötött a kormány, a Yettel és a Cetin

A megállapodás alapján a Yettel és a Cetin 2028-ig legalább 72 milliárd forint értékű mobilhálózat-fejlesztést valósít meg.

Új kőolajlelőhelyet tárt fel Magyarországon a Mol és az O&GD

A sikeres fúrás a két társaság közös kutatásának eredménye.

Varga Mihály: a magyar gazdaság visszatért a növekedési pályára

A pénzügyminiszter fontos eredménynek nevezte, hogy a kedvezőtlen külső körülmények mellett sikerült visszatérni a növekedési pályára.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.